Hitéleti programok, események a második félévben
Országos bibliaismereti verseny Kótajon
Márciusban került sor az országos bibliaismereti versenyre Kótajon. Erre a levelezős versenyre iskolánk minden évfolyama benevezett egy-egy csapattal. Az első két forduló megoldását postán kellett visszaküldeni. Minden évfolyamból az öt legjobb csapat mérhette össze tudását a harmadik fordulón, ami Kótajon zajlott. Iskolánk 7 csapatát hívták be erre a megmérettetésre. Mivel nagyon hosszú az út, az elsősöket nem vittük el, mert nagyon fárasztó lett volna nekik.
Így 6 csapattal, három kisbusszal és egy autóval indultak a Zöldligetesek. Az iskolánk kisbuszával, a Kőrösi gimnázium kisbuszával, egy Baptista Szeretetszolgálati busszal, valamint Révész Szilvia a Baptista Szeretetszolgálat országos hitéleti igazgatójának a segítségével utazott a 24 gyerek és a 2 kísérő pedagógus.
Köszönjük szépen a buszokat és a sofőröknek a biztonságos szállítást!
Kótajon mindig nagyon jól érzik magukat a gyerekek is, mert a verseny évfolyamonkénti lebonyolítása mellett kézműveskedéssel, műsorokkal, finom ebéddel várnak mindenkit. Így volt ez ebben az évben is.
Nagy örömünkre iskolánk 5 csapata dobogós helyezést ért el. 4 első és egy harmadik helyezéssel tértünk haza. Hatalmas volt az öröm! Elsők lettek a 2. 3. 6. 8. évfolyamosaink. Harmadikként végeztek az ötödikeseink.
Gratulálunk minden felkészítő nevelőnek és gyereknek!
Hitéleti napok a Zöldligetben
Ebben a z évben a hitéleti nap keretein belül mindkét telephelyünkön egy-egy újraélesztési bemutatót tartott Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója és Klupács Péter mentőtechnikus. Az interaktív előadásokat nagyon élvezték a gyerekek, és hiszem, hogy sokat tanultak. Labdák segítségével a kompresszió ritmusát is gyakorolhatták.
A Ligetben egy rövid képes beszámolót is láthattunk és hallhattunk a Rescue24 munkájáról, ami a törökországi földrengésről szólt. Nagyon szépen köszönjük Lacinak és Péternek a munkáját és az előadásaikat!
Jó volt bepillantani a Baptista Szeretetszolgálat egy másik tevékenységet bemutató területére. Munkájukhoz sok erőt, Isten gazdag áldást, oltalmát kívánjuk továbbra is!
A Zöld iskolában a hitéleti napon Pintér Béla keresztyén énekest is köszönthettük, együtt énekelhettünk vele a sok-sok ismerős dicsőítő dalt. Köszönjük szépen a sok CD-t, amit kaptunk tőle!
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy Béla eljutott az alsósokhoz is, akikkel sokat énekeljük az Istent dicsőítő dalait.
Bibliai klub az alsósoknál is!
Nagy örömömre az alsósoknál is elkezdődhetett egy bibliai klub, amit a két amerikai egyetemista kezdett el. A biblia történetekkel angolul ismerkedtek meg a gyerekek, sokat színeztek, énekeltek, játszottak. Miután hazamentek az egyetemisták, a klubfoglalkozásokat folytatjuk. Alkalomszerűen gimnazistáink is ellátogatnak a klubba, és angolul is megismertetik a gyerekekkel a történeteket.
Istentiszteletek
A húsvéti istentiszteleteken Francois Boudreau Kanadában élő evangélista volt a vendégünk, aki bűvésztrükkökkel hirdette az igét, a Jézus Krisztusban való megváltást. Fridvalszki Gréta Istent dicsőítő dalokat énekelt.
A Zöld iskolarészben a pünkösdi istentiszteleten Tóth Tünde, a Baptista Szeretetszolgálat missziós munkatársa vitt be Isten jelenlétébe a csodálatos énekével, és Tóth Krisztián iskolalelkészünk hirdette az igét. Jó volt együtt énekelni Tündével azokat a dalokat, amit előre megtanultunk!
A Ligetben Mező Misi volt a vendégünk a pünkösdi istentiszteleten. Hallhattuk Misitől a megtérése történetét is. Tóth Krisztián iskolalelkészünk interjút készített a híres énekessel. Nagyon örültünk, hogy velünk volt Misi, akit egy kicsit jobban megismerhettünk.
Lépj ki a csónakból!
A tavaszi szünet után egy különleges program volt iskolánkban. A Baptista Szeretetszolgálat hónapja keretében egy rendezvénysorozat első találkozója iskolánkban került megrendezésre. Révész Szilvia új könyvének bemutatója és egy kerekasztal beszélgetés várta az érdeklődőket. Nagyon örültünk, hogy iskolánkban köszönthettük Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat megalapítójának özvegyét, Szenczy Katit, valamint a szervezet vezetőit, akik egy interjú keretében emlékeztek Sanyiról, mondták el személyes élményeiket vele kapcsolatban. Nagyon áldott este volt, köszönjük szépen mindenkinek!
Imanap
Május 30-án imanapot tartottunk az iskolánkban. Ezen a napon minden baptista iskolában imádkoztak a kollégák, gyerekek egymásért, a szülőkért, pedagógusokért.
A Zöldligetben minden óra elején elhangzott a hangosbemondón keresztül egy ima egy-egy gyerektől.
„Semmiért sem aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt,” Filippi 4. 6.
Papp Sándorné Zsóka
hitéleti ig. h.