innovacio szakkorok mozanaplo hatartalanul forweb2

OLIMPIKON a suliból a suliban

olimpikon2

Nyáron az Olimpián végigizgulva a magyar férfi kajak négyes útját, s döntőjét az ezüst éremmel, s együtt örülve, büszkén szívünkbe zárva a négy fiatalembert még nem gondoltuk, hogy közülük egy, TÓTH DÁVID iskolánk vendége lesz.
1991 és 1999 között ő is itt tanult még. Ahogy mondta Fehér Györgyné, Marika nénitől írni-olvasni, fiától Fehér Tamástól pedig –aki első edzője volt a VVSI-nél- kajakozni. Tizenhárom év után, elfogadva meghívásunkat ismét iskolánk falai között örülhetett neki háromszáz kisdiák, látva azt, hogy kitartó és szorgalmas munkával milyen remekművet vihet véghez az ember. Dávid meglepődve figyelte, s a mostani diákok is kuncogva nézegették a régi felvételeket, amikor még kissrácként járt hozzánk. Aztán ismét átélve a londoni olimpia eme döntőjét óriási vastaps köszöntötte őt újra. Látszott, hogy a szíve is beleremegett. Megmutatta nekünk érmét, s igazgatónk egy újabb – Zöldliget érem – átadásával köszönte meg érdemeit. Dávid sokat mesélt a felkészülésről, az eredmény átélésének hangulatáról.

Tanulóink minden kérdésére válaszolt, majd sokáig osztott dedikált kis papírokat, amiket gyermekeink büszkénk tettek el a jövőnek.

olimpikon3

olimpikon1

kitolto 210px

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola