englishmozanaplotamoptehetsegpontedzesekhatartalanultaborokado

Idősek világnapja Velencén

idosek 32018. október 3-án megrendezésre került Velence Város hagyományos idősek világnapi rendezvénye a Walzer Étteremben. Iskolánk 2. a osztályos kis diákjai lelkesen készültek az időskorúak köszöntésére. Vidáman szavaltak, meséltek, énekeltek és táncoltak a gyerekek, amit a vendégek láthatóan nagy örömmel hallgattak végig. A szereplés után Koszti András polgármester úr ajándékkal köszönte meg a gyerekek munkáját, amit ezúton is köszönünk neki!

„Az ember tettei által válhat sugárzóvá, azzal, hogy másokat is hasonló cselekedetekre ösztönöz.
Tudod, Ferkó, csillagnak lenni az Isten egén, ez a legnagyszerűbb dolog ezen a teremtett világon. A csillagok nappal magukba szívják a nap fényét, melegét, hogy aztán éjszaka kicsiny mécsesekként mindet a földre szórják. Tulajdonképpen nekünk, embereknek is hasonló a dolgunk: Isten fényét felragyogtatni földi életünk során.
(részlet a gyerekek előadásából: Ficsor Tamás: Nagyapa csillaga)

Bálintné Nagy-Kaszap Ditta, Beregnyei Renáta

 

 

idosek 2  idosek 1

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola

A weboldal sütiket használ. Ezen cookie-k elfogadása nélkül az Intézmény nem tudja garantálni a weboldal elvártaknak megfelelő működését, sem pedig azt, hogy minden, a felhasználó által keresett információhoz a felhasználó hozzá fog jutni. Ezen cookie-k nem gyűjtenek be személyes adatokat az Érintettről vagy olyan adatot, amelyek marketing célokra használhatók fel. További információk