1 tehetsegpont logo innovacio szakkorok mozanaplo hatartalanul forweb2

Karácsonyi ünnepség

phoca thumb l 1Most sem volt másként, mind eddig. Sok próba és nagy készülődés az év egyik legszebb ünnepére, a KARÁCSONYRA.
A legboldogabb karácsonyfa c. dallal és tánccal kezdődött a műsor a 3.a. osztály előadásában, melyet Bognár Réka tanítónővel tanultak meg a gyerekek.
Ehhez a jelmezeket -a kis fenyőfákat- a szorgos szülői kezek segítségével tudták magukra ölteni a gyerekek. Itt a legnagyobb segítőink a minden próbára lelkesen érkező "öltöztetősegédek", a 8.b. osztályos önkéntesek is egyszer csak a színpadon termettek, hogy meglephessenek mindenkit! Azután már minden próbán a segítség mellett a kicsikkel tartottak a tánccal és dallal. Jó hangulat és kapcsolat alakult ki  a közös munkában.
A folytatásban láthattak egy megható és kedves kis színdarabot, mely a szeretetről szólt a 3.a. osztály előadásában. Ebben felcsendültek Varga Virág tanárnő kórusának az alkalomhoz illő dalai és Papp Eszter Anna balett mesternő táncosai ( nagy és kis csoportja) kápráztattak el Vivaldi és Mozart dallamaira fantasztikus táncaikkal.
A zongora számokkal Francsik Júlia 3.a. és Francsik Ferenc 5.a. osztályos tanulók színesítették az ünnepséget, Kükedi András 8.b. tanuló fuvolával köszöntötte az ünnepet.
Victoria Faith Womeck angol anyanyelvi tanárunk csodálatos karácsonyi dalával lepte meg a nézőket.
Az előadás végén Pintér Béla : A szeretet nem fogy el sosem című dalával búcsúzott minden szereplő a színpadon.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, a szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak munkájukért, hogy ezt a napot emlékezetessé tették az iskola minden tanulója és dolgozója számára, valamint a városi karácsonyon Velence város lakói részére.

Nagyon köszönjük Elbert Tamás tanár úrnak aki megálmodta és megalkotta segítőivel Szávainé Mike Tímea tanárnővel, Csákvári Éva tanárnővel és Horváthné Zólyomi Ágota tanárnővel a nem minden napi fantasztikus hátteret a díszletek festésével, a berendezéssel, emelte az ünnepség színvonalát.
A hang és fénytechnika Ignácz Attila és csapatának tapasztalt munkáját dicsérte és hogy teljes legyen a sor,  Laci bácsi a technikai dolgozókkal és a 8.b. osztály segítségével a színpad építése és a függönyözés a székek tisztítása berakása nélkül sem tudtunk volna méltóképpen együtt ünnepelni.
A 3.a. osztályos szülők aktív lelkes segítő munkáját az anyagok, és kellékek , parókák, beszerzését, szabását, varrását, fésülését...és az ehhez nyújtott anyagi támogatást is köszönjük az iskolavezetésének, és végül, de nem utolsó sorban a pedagógusok végtelen türelmét, mellyel lehetővé tették a próbákat a felkészülést.

Baglyasné Szécsi Annamária

Honlapunkra felkerült, és a Fotógalériában megtekinthető új képgalériánk:
Karácsonyi ünnepség.
A fotókat Hajducsek Miklós készítette.

kitolto 210px

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola