dancing

Juniális Bál a
Zöldliget Alapítvánnyal

a Liget iskolarészben megvalósuló játszótér támogatására!

 

 Helye: Liget iskolarész aulája Velence, Kis u. 1.
Ideje: 2014. június 7. 19.00 óra
Belépőjegy vacsorával: 3500 Ft
Pártoló jegy: (játszótér építésének támogatására) 1000 Ft
Érdeklődni: 22/589-200

Játszótér a Liget iskolarészben

jatszoter latvanytervJúnius 7-én lesz az alapítványi bál, amelynek idei bevételét az iskolavezetés - a nevelőtestület, a Diákönkormányzat és a Szülői szervezet támogatásával - a Liget iskolarészben megvalósuló játszótér építésére szeretné felhasználni.
A játszótér létesítése

(1. ütemezés) kb. 2,5-3 millió forintba fog kerülni úgy, hogy a korábbi, zöld iskolai kertépítéshez hasonlóan szülői segítségre számítunk, és együtt ássuk ki, csavarozzuk meg, építjük fel, festjük le a legyártott építményt, ami személyre szabottan a Velencei-tó hangulatához és az iskola arculatához lett kitalálva.
A megvalósításhoz szükséges pénzből jelenleg kb. 1 millió forintot tud előteremteni az iskola, a többit adományból, támogatásból kell hozzátennünk.

Kérünk minden Kedves Szülőt, hogy lehetőségeihez mérten támogassa kezdeményezésünket, akár a bálon való részvétellel, akár támogató jeggyel, akár az Alapítvány számlájára való utalással.( Az alapítvány számlaszáma: 57800167-10010330, "Játszótér" megjegyzéssel)

Aki pedig egyiket sem teheti meg, az segíteni tud kétkezi munkájával, vagy bármilyen felajánlással, amivel úgy érzi, előre tudja mozdítani a megvalósulást!

Ha minden jól alakul, nyáron nekikezdhetnénk, és szeptemberben birtokba lehetne venni a játékokat.
Segítségüket a gyermekek nevében előre is köszönjük!

 

Játszótér a Liget iskolarészben

Június 7-én lesz az alapítványi bál, amelynek idei bevételét az iskolavezetés - a nevelőtestület, a

Diákönkormányzat és a Szülői szervezet támogatásával - a Liget iskolarészben megvalósuló játszótér

építésére szeretné felhasználni.

A játszótér létesítése (1. ütemezés) kb. 2,5-3 millió forintba fog kerülni úgy, hogy a korábbi, zöld

iskolai kertépítéshez hasonlóan  szülői segítségre számítunk, és együtt ássuk ki, csavarozzuk meg,  

építjük fel, festjük le a legyártott építményt, ami személyre szabottan a Velencei-tó hangulatához és az

iskola arculatához lett kitalálva.

A megvalósításhoz szükséges  pénzből jelenleg kb. 1 millió forintot tud előteremteni az iskola, a többit

adományból, támogatásból kell hozzátennünk. Kérünk minden Kedves Szülőt, hogy lehetőségeihez mérten

támogassa kezdeményezésünket, akár a bálon való részvétellel, akár támogató jeggyel, akár az Alapítvány

számlájára való utalással.( Az alapítvány számlaszáma: 57800167-10010330, "Játszótér" megjegyzéssel)
Aki pedig egyiket sem teheti meg, az segíteni tud kétkezi munkájával, vagy bármilyen felajánlással, amivel

úgy érzi, előre tudja mozdítani a megvalósulást!
Ha minden jól alakul, nyáron nekikezdhetnénk, és szeptemberben birtokba lehetne venni a játékokat.
Segítségüket a gyermekek nevében előre is köszönjük!

 

 

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola

Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.