Szabó Balázs gospel zenész újra a Ligetben
November 21-én, egy héttel a naptári Hálaadás (Thanksgiving) előtt Szabó Balázs gospel zenész tartott 3 gimis osztálynak (a végzősöket leszámítva) zenés tanórát. A kis tornateremben megrendezett istentisztelet háziasszonya Pappné Zsókavolt. A köszöntés és bemutatás után - bár nem kellett Balázst nagyon bemutatni, hiszen már nem először jön közénk, a 3 gyerekes művész saját szerzeményű dalait énekelte el. A profi technika kivetítést is jelentett, így a résztvevők láthatták a szövegeket és interaktív módon be tudtak kapcsolódni a közös éneklésbe (ha akartak). A dalok között Balázs személyes történetet és bibliai igéket osztott meg a fiatalokkal. A Szentírásból vett történet János evangéliuma 5. fejezetéből szólt a hallgatósághoz: Az esemény annyira jól sikerül, hogy a záró ének után a diákok nem akartak szünetre menni (bár kicsöngettek), hanem ráadás éneket kértek - amire természetesen Balázs szívesen vevő volt. A végén hálás szívvel gondoltunk vissza az alkalom fogadtatására - úgy hisszük magáért beszélt ez a kedves kérés. Várjuk vissza máskor is Szabó Balázst, aki lendületes dalaival és megnyerő stílusával is az élő Istenről tett bizonyságot. Hála ezért a napért is! |