Debrecenbe kéne menni... baptista diákok sikere a megyei döntőn

mdA velencei baptista fiatalok sikerével zárult Székesfehérváron a sakk diákolimpia megyei döntője. Az egyes korcsoportban Kerekes János (a tavalyi országos döntőben elért bronzérmével) a mezőny esélyesének számított, 7 játszmából 6 megszerzett pontjával sikerült igazolnia a papírformát, bajnokként léphetett dobogóra. Testvére Kerekes László, egy korcsoporttal feljebb szintén 6 ponttal a második továbbjutó helyen zárt, itt Centgráf Dániel negyedik helyezésének köszönhetően két baptista is az élmezőnyben szerepelt. Gratulálunk! Bodrogi Bendegúz a harmadik korcsoportban ezüstéremmel biztosította részvételét a döntőn, míg testvére Bodrogi Lili az iskola képviseletét vállalva -hosszú kihagyás után- biztató játékkal tért vissza a sakkfigurák világába, kemény csatákra kényszerítette ellenfeleit, végül negyedik helyen zárta a versenyt.

Idén Debrecen lesz a házigazdája a diákolimpia országos döntőjének, ahová minden megyéből a korosztály 3 legjobb versenyzője kap meghívást. Érmeseink a döntőn is éremeséllyel ülnek asztalhoz május első hétvégéjén.

Két hét múlva a csapatversennyel folytatódik a megyei iskolák csatája, a Zöldliget suli egy alsós és egy felsős csapattal száll majd ringbe a selejtezőn, ahol a megyei bajnokok jutnak majd a rangos döntőbe.

Gratulálunk sakkozóink sikeréhez!

Molnár Béla nemzetközi mester, sakkedző

kitolto 210px

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola

Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.