Márton nap a Zöld iskolarészben

phoca thumb l 14Ha  november 11-e, akkor a velencei iskolások biztosak lehetnek benne, hogy Márton napi programokkal készülnek tanítóik. A hagyomány immár  tizedik éve tart, de minden évben a nagy sikert aratott programok mellett, mindig sikerül becsempészni valami újdonságot is. Így volt ez az idén is.

Az előkészületek már délelőtt megkezdődtek, amikor Györgyi néni készíteni kezdte a sütni való tököt az iskola tűzhelyében, csodálatos illatokat terjesztve az épületben. Ebéd után megérkeztek a szülői segítők, akik elkezdték „gyártani" a hagyományos zsíros kenyereket, hagymával és uborkával.
Két órakor összegyűltünk az aulában, ahol Dóra néni osztálya, a 2. b-sek adtak kedves műsort a jelenlevőknek.
Ezután elkezdődtek a programok. Ebben az évben vártuk azokat a szülőket, akik szívesen tartottak volna foglalkozásokat a gyerekeknek. Nagy örömünkre sokan jelentkeztek a felhívásra, így különlegesebbnél-különlegesebb kézműves termékek készítése közül választhattak a gyerekek.

Volt itt mézeskalács sütés, agyagozás, csuhézás, mézkóstolás, interaktív libás puzzle, libás tájfutás,lámpáskészítés.
A délután a jó programoknak köszönhetően hamar elszállt.
Akik segítséget nyújtottak a program színvonalas lebonyolításában:
Bálintné Nagy-Kaszap Ditta, Bálint Zoltán, Bartos-Till Barbara, Dubis-Villányi Zsanett, Mihály Viktória, Krausz Györgyné, Say Zsófia, Say Kati, Kártyás József, Simon-Nagy Henriette, Fodor Emese, Villányi Ágnes, Kardos Andrea, Takács Eszter, Ónodi Krisztina, Pintér Adrienn, Kovács János, Horváthné Apró Aranka, Link Nikolett, Laczkó József, Horváthné Tóth Zsófia, Király Diána, Kóródiné Sulyok Annamária.
Külön köszönet a Levendula Játszóház tulajdonosainak Bordács Andreának és Dorogi Attilának, akik nem csak a népi játszóházat biztosították, de a Márton napi különleges dekorációt is készítették.
Szeretném megköszönni kollégáimnak és a szülőknek ezt a délutánt, a gyerekek arcát látva mindannyian jól szórakoztak.
Jövőre veletek ugyanitt!

Karácsonyné Kéki Andrea

kitolto 210px

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola

Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.