Bejegyzés dátuma: 2014.11.03.

Projekthét a 4.c-ben


Ebben az évben a pályaválasztás köré építettük a hetet. Segítségünkre voltak a szülők is, amikor eljöttek hozzánk, vagy meghívtak bennünket a munkahelyükre. Megkértük őket beszéljenek a munkájukról, miért is választották a szakmájukat, kik segítettek nekik a döntésben, mi kellet ahhoz, hogy céljaikat elérjék. Így megismerhettük a borász, a börtön őr,az ékszerkészítő, az operatőr, az animátor és több izgalmas vállalkozással foglalkozó szülő mindennapjait.
Az előadások után a gyerekek feltehették kérdéseiket, majd kipróbálhatták, közelebbről megvizsgálhatták azokat az eszközöket ,melyeket a szülők munkájuk során használnak .
A gyerekeknek otthoni munkaként meg kellet tervezniük a jövőjüket. Mi lesz velük 25 év múlva, mi a foglalkozásuk, hol élnek, milyen iskolákat végeztek el. Zárásként pedig egy fogalmazást kellett írniuk , arról mit gondolnak a pályaválasztásról, a hét alatt milyen kérdésekre kaptak választ, mi tetszett nekik a legjobban. A hét összegzéseként mindenki egy-egy tablót készített,amelyet az osztálytársaiknak mutattak be.
Izgalmas volt ez a hét. Köszönöm a szülők lelkes hozzáállását a témához. Úgy érzem szülőnek- diáknak-tanárnak egyaránt nagy élmény volt az együtt töltött idő.

Karácsonyné Kéki Andrea



Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola