Hagyományos Zöldliget Kupa

zoldliget kupa2012. május 12-én, szombaton ismét vidám tavaszi túrát szerveztünk a Velencei-hegységben. Minden osztályból 8-10 fős csapatok, vagy baráti társaságok jelentkezését vártuk, szülőket, gyerekek vegyesen.BővebbenA játék 8 küldetési helyszínből (állomásból) állt, melyek a körülbelül 11km hosszúságú Nadap, Meleg-hegy, Angelika-forrás, Hurka-völgy, Borjú-völgy, Sukoró, Nadap, túraútvonalon kerültek kijelölésre.

A csapatoknak ezt az útvonalat bejárva kellett, hogy teljesítsék a 8 küldetési helyszín feladatait. A küldetés célja ebben az évben az volt, hogy kiszabadítsanak egy királylányt a sárkány fogságából, mely tettük jutalmaként a képzeletbeli királyságba beköszöntött a tavasz. A résztvevőknek mindezért nyolc próbát kellett kiállniuk.

 

Újdonság volt, hogy az idén a csapatok minden küldetés teljesítése után borítékban kapták meg a következő helyszínre vonatkozó utasításokat, az egyes küldetési helyszínek előtt pedig táblák tartalmazták mindazokat az utasításokat, amelyeket a játékosoknak az adott állomáson szigorúan be kellett tartani.

Ez azt eredményezte, hogy a gyerekeknek és a szülőknek időnként furcsa öltözetben, és mosolyogtató szituációkban kellett beérkezniük a küldetési helyszínekre.

A túra után minden résztvevőt finom ebéddel vártunk.

Összesen 340 fő jött el túrázni. Aki ott volt, mindenki jól érezte magát. Erről árulkodnak az alábbi fotók is.

 

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola

Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.