Összefogás Bárándi Biankáért

20181201 085006Iskolánk egyik nyolcadikos tanulójának, Bárándi Biankának októberben leállt a szívműködése. 5-ször élesztették újjá. Amikor egy kis erőre kapott, akkor beültettek neki egy defibrillátort. Azóta elindult a rehabilitációja. A folyamatos gyógytorna, a kezelések hatására szépen javul.
Iskolánkban felhívást intéztünk a szülők felé, hogy segítsük a családot! Rengeteg felajánlás érkezett. Jelentős összeg gyűlt össze a család megsegítésére. Az anyuka utaztatására is tettek felajánlást a szülők. Iskolánk egy laptoppal szerette volna meglepni Biankát.
Ennek az ajándéknak az átadására szombaton, dec.1-jén került sor. Ugyanis hétvégére hazaengedték a korházból. Nagyon szeretett volna találkozni az osztálytársaival. Mivel ezen a szombaton munkanap volt, így meglátogathatta társait. Nagy öröm volt a 8.b-ben! Találkozhattak az osztálytársak Biankával, akinek az életéért néhány héttel ezelőtt még sokan aggódtak. Aztán iskolánk igazgatója Czuppon István átadta a laptopot! Így sikerül majd teljesíteni a tanévet, a különböző beadandók küldésével.
Tamás bácsi megmutatta a laptop használatát is. Teljes volt Bianka öröme!20181201 085118
Dec. 8-án egy jótékonysági tornát szervez Stanka Ágnes a Liget iskolarészben a család megsegítésére. A második adventi vásár (dec. 9.) bevételével is a családot szeretnék támogatni a szervezők.
Csodálatos az az összefogás, amit tapasztalunk Bianka körül. Nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, imatámogatásért!

Papp Sándorné
hitéleti ig. h.

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola

Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.