innovacio szakkorok mozanaplo hatartalanul forweb2

Rákoskert Kupa Országos Tornaverseny

rakoskert kupa 9December 14.-én Budapesten, harmadik alkalommal vettünk részt a 17. alkalommal megrendezésre kerülő Rákoskert Kupa Országos Tornaversenyen. Iskolánkat és ezzel együtt városunkat az alsós és felsős lányok csapata egyaránt képviselte. Az alsósok számára kiírt versenyen igen szoros küzdelemben az ezüstérmet sikerült megszereznünk (12 induló csapat), s ezzel az eddigi legjobb helyezésünket értük el. A csapat tagjai: Popelka Liliána, Lukács Ajsa, Márta Rebeka, Zsengellér Nóra, Papp Gréta, Vas Eszter Panna. Az összetett egyéni verseny győztese iskolánk tanulója Vas Eszter Panna lett, aki sokadszor bizonyította tehetségét. A felsősök versenyében 14 induló csapat közül sikerült megszerezni a 6. helyet, melynek értékét növeli, hogy idősebb versenyzők voltak az ellenfelek, a novemberi versenyhez képest pedig magasabb pontszámokkal sikerült zárnunk a kupát. A csapatot Kovács Dominika, Kiss Csenge, Kovács Luca, Végh Nikolett, Vas Eszter Panna és Bátonyi Anna alkotta. Felkészítő tanár: Varga Attila.

Már csak bő egy hónap van hátra a hazai rendezésű megyei diákolimpia döntője előtt, amelyre minden érdeklődőt és szurkolót nagy szeretettel várunk január 25.-én iskolánk tornatermébe!

kitolto 210px

Copyright © 2014. Zöldliget Általános Iskola